Translate

Translate

2013. augusztus 30., péntek

Porontyváró péntek - első látogatás a kórházban

Mint a korábbi posztban írtam, a GP-nk időpontot kért abban a kórházban, ahol szeretnék majd szülni, és ez a 13. hétre esett nálam. Reggel fél 9re kaptunk időpontot, ami viszonylag szerencsés, mert nincs túl korán (a kelés miatt :)), viszont parkolás szempontjából éppen jó, mert Dublinban ekkor még sokan nem kelnek útra.
Ott is voltunk időben. A recepción kelettl jelentkezni az időpontos behívó levelünkkel. Mivel én már szültem itt, kikészítették az előző mappámat, előkészítettek egy újat, leegyeztettük az adatainkat, ami azóta változott, átírták, majd beljebb tessékeltek. Itt rögtön vizelet vizsgálat és vérnyomás mérés várt, majd szinte azonnal jütt egy szülésznő és beterelt egy szobába. A meglepetés itt ért, mert ApaM-et kedvesen leültette a váróban. No, hát gondoltam, újabb kihívás, egyedül orvosi szaknyelvet még úgysem értelmeztem. :))) De, ha nagyon gáz lett volt a helyzet, akkor kiszóltunk volna. :) Mivel már benne voltak az adataim a számítógépbe, viszonylag gyorsan végeztünk, amit értsetek úgy, hogy volt az vagy félóra is, mert mindenről részletesen kikérdezem a néni. Nagyon kedves volt, szuper jó fej. Mikor ahhoz a részhez értünk, hogy milyen műtéteim, betegségeim voltak, hirtelen nem értettem az első kérdést. Mire ő fiatalosan felugrott és jókedvűen mondta, hogy van neki fordítása. Kb. 25 nyelv közül végül megtalálta a magyart, és boldogan lebegtette, így pedig már hipersebességre kapcsoltunk a nyelvi akadályok legyőzésében. :)))
Miután végeztünk, következett a vérvizsgálat, és aztán várni kellett, hogy bejussunk az orvoshoz. Két orvos végezte a rövid ultrahang vizsgálatot. Emlékeim szerint, itt megint csak végigkérdezgetik az általános kérdéseket, de ezt nálunk "lapozta" a doktor néni, gondolom, mert a mappám már ott volt a kezében. Szóval gyors magasság és súlymérés után megnézte az uh készüléken a kicsikét, szívhangot és megállapította, hogy csak egy bébit lát majd mosolygósan minden jót és szép napot kívánt.
Tudjátok, mit szeretek itt? Nem tudom, hány bébi születik ebben a kórházban, de Írországban elég nagy a születési szám (tudtátok, hogy a termékenységi mutató is a legmagasabb az Eu-ban), így itt is. Viszont az előző terhességem és a mostani alatt is, eddig, akivel találkoztam és szakemberként foglalkozott velem, orvos, uh-s, szülésznő, nővér, senki nem felejtett el gratulálni és jó egészséget kívánni! Akárhogy nézem, ez jól esik! :)))
Igaz, képet nem kaptunk (általában adnak), de a magán ultrahnagon úgyis olyan szép, éles képet kaptunk, nem csináltunk belőle problémát.
Mielőtt elhagytuk volna a klinikát, megkaptuk még a következő időpontot. Ha a Rotundát választja valaki, akkor nem muszáj bejárnia rendszeresen terhesgondozásra a kórházba, kihelyezett "tagozatok" vannak Dublin környékén. Itt tájékozódhattok ,  hogy hol is találhatók ezek.


Sok szeretettel várlak A HáziManóKuckó facebook csoportjában. Csak kattints ide: https://www.facebook.com/groups/484201874985583/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése